A szmogról szinte mindenkinek a londoni szürkésfekete átláthatatlan köd jut eszébe.De azt kevesen tudják, hogy az idén nyáron nálunk ígérgetett szmogriadó nem emiatt volt.
Több fajta szmog létezik. Az egyik, amely júliusban nálunk is fenyegetett, az úgynevezett "fotokémiai szmog". Ez erős napsugárzás hatására alakul ki az autók kipufogógázaiból, és sárgásbarna színű lepelként borítja be a felszínközeli levegőt.
Ez nem más, mint ózon. Az UV-sugárzástól megvédő ózonnal ellentétben (ami 20-30 km-es magasságban található) az egészségre rendkívül káros. Az ózon ugyan természetesen is jelen van a légkörben, de a talaj közelében normális esetben ilyen mennyiségben nem alakul ki. Ha mégis, rövid ideig tartó szennyezés esetén irritálja a nyálkahártyát, könnyezést, tüsszügést, nehéz légzést okoz. Hosszabb idő alatt légúti gyulladást okoz, és csökkenti a tüdő védekezőképességét a különböző fertőzésekkel szemben.
A másik, a "londoni típusú" szmog párás, esős hűvös időben alakul ki. A természetes körülmények között is kialakuló köd a széntüzelésből származó füsttel vegyülve füstködöt alkotott (szmog). A tüzelésből korom, kátrány, kéndioxid jutott a levegőbe, ami asztmát, halálos tüdőödémát okoz. Napjainkban nem a széntüzelés, hanem a többi fosszilis tüzelő (kőolaj) égetése miatt alakul ki megfelelő időjárási helyzetben.
A londoni szmog történetében volt egy emlékezetes év: 1952. Ekkor egy ritka időjárási helyzetben a városra telepedő szmog napokig nem oszlott fel, egyre vastagodott. A szürkésfekete, sajátos szagú mérgező levegő miatt néhány nap alatt 12 ezer ember vesztette életét.
A londoni típusú szmog kialakulásában egy anticiklon játszott szerepet, amely biztosította a szélcsendes időt, és azt, hogy a nagy páratartalmú levegő a felszín közelében rekedjen. A fotokémiai szmog esetén elég, hogy néhány napig tartó napos időben sok autó közlekedjen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése